Kálmán Imre életműve / kulturális örökség

Kálmán Imre életműve

Született: Kopstein Imre

operettjeiről híres magyar zeneszerző, karmester

1882 október 24-ik napján született Siófokon, a család harmadik gyermekeként. Életének első pár éve gondoktól mentes volt, az ő házában alakult meg a Siófok fejlesztésére vállalkozó társulat, ami 9 év után becsődölt. A szülők a válság miatt elosztották a testvéreket a nagynénik és nagybácsik között, így került a budapesti Gizi néninez. Ebben az időszakban támadt fel benne a vágy, hogy muzsikus legyen.
Zongoristaként 1897-ben mutatkozott be a fővárosi közönségnek, ekkor 15 éves volt. "Csodagyerekként ünnepelték, de a zongorista karrierről 1900-ban betegség miatt le kellett mondania, ekkor fordult a zeneszerzés felé. Első operettjét, a Tatárjárást 1908-ban mutatták be nagy sikerrel a Vígszínházban. Ezután Bécsbe költözött és 1938-ig ott is maradt. 1915-ben mutatták be legsikeresebb művét, a Csárdáskirálynőt, amely szerzőjének nemzetközi hírnevet szerzett. Az Anschlusst követően zsidó származása miatt Amerikába menekült. Nagysikerű művei továbbá A cigányprímás, A bajadér, a Marica grófnő és a Cirkuszhercegnő." (Wikipédia)
A halál 1953. október 30-án, álmában érte utol, Ausztria állami pompával temette el, oda ahova kívánta: a bécsi központi temetőbe Beethoven, Brahms és Mozart szomszédságába. Az utolsó művét az Arizona Ladyt fia fejezte be, amit 1954.01. 01-jén mutattak be a berni Stadttheaterben.

Életrajz

(Örökségünk - Somogyország Kincse cím: 2004)
(Somogy Megyei Értéktárba felvétel:  2014.06.11.)