Lullai Kiállítás és Helytörténeti Gyűjtemény / kulturális örökség

Lullai Kiállítás és Helytörténeti Gyűjtemény

Több kisebb településrészből 1948-ban lett önálló település Lulla. A betelepített különböző nemzetiségű emberek jól működő közösségi életet éltek a pedagógusok munkájának köszönhetően.
A közel 100 éves egykori iskolaépületben 2002-ben nyílt meg az iskolai berendezésekből, eszközökből az iskolatörténeti kiállítás, Nagy Ernő tanár állhatatos gyűjtőmunkájának eredményeképpen. A kiállításon megtekinthető a falu első kántortanítójának, Spissák Henriknek a hagyatéka. A helytörténeti gyűjtemény anyagát lullai emberek adták össze, a használati tárgyak mellett a falakon a falu életéről készült képekből összeállított tablókat helyeztek el.
A gyűjtemény Lulla XX. századi történetét mutatja be és egyben működő intézmény is, ahol közösségi rendezvényeket tartanak.
Az udvaron 2007-ben épített színben falusi gazdasági eszközök, gépek és működő makettek tekinthetők meg. Az egykori pedagóguslakás nagyobb szobája Lullához kapcsolódó időszaki kiállításoknak ad helyet. Jelenleg a 30 éves Lullai Gazdakör életét mutatják be és a környéken talált ókori és középkori emlékek láthatóak.
A közös múlt összetartó ereje hozhatta létre a Lulla Baráti Kör Közhasznú Egyesületet.

(Somogy Megyei Értéktárba felvétel:  2017.11.22.)