Somogyszobi Vilma-ház / épített környezet

Vilma-ház (Fotó: Kovács Tibor)

A Somogyszob, Luther u. 24. szám alatti épület 1839-ben épült.

A háromosztatú, füstöskonyhás lakóház volt Somogyszob első tégla parasztháza. 1982-ben önkormányzati tulajdonba került és műemléki védettséget kapott.

A Vilma Háza Alapítvány közreműködésével és önkormányzati támogatással megvalósult az épület teljes felújítása és átadása a köz javára 2003-ban. A ház berendezéseit a falu polgárai adták össze. A 2014-ben épített melléképület-pajta a kézműves foglalkozások helyszíne, padlása pedig kiállító tér.

A Somogyszob múltját őrző és bemutató tájház komplexum hármas funkciót tölt be: múzeum-kiállítótér, kézműves foglalkozások műhelye, valamint közösségi tér. Az épületegyüttes a magyarországi tájházhálózatban is kiemelkedő jelentőséggel bír. A műemlék és portája a magyar tájház-lánc tagjaként szerepel a világörökség várólistáján.

(Örökségünk - Somogyország Kincse cím: 2019.02.20.)

A Vilma-ház honlapja ide kattintva érhető el

Vilma-ház (Fotó: Kovács Tibor)

Vilma-ház (Fotó: Kovács Tibor)