Takáts Gyula életműve / kulturális örökség

Takáts Gyula életműve

Takáts Gyula (1911. Tab – 2008. Kaposvár)

Takáts Gyula 1911. február 4-én Tabon született, Pécsett szerezte tanári diplomáját, és tanított Munkácson és a kaposvári Somssich, ma Táncsics Gimnáziumban is. Hosszú évtizedeken át a Rippl-Rónai Múzeum igazgatójaként dolgozott és sorra jelentek meg tanulmányai, verses kötetei, regényei. Több mint hatvan könyvből áll gazdag életműve. A Nyugat harmadik nemzedékének tagját a „hasznos szép költőjének” tartották kortársai, akivel élénk kapcsolatban, később levelezésben állt. Kaposvár, Tab és Balatongyörök díszpolgára volt, Kossuth- József Attila- és Baumgarten-díjas, aki a Somogyért kitüntető címet az elsők között kapta meg. A Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság elnökeként meghatározó résztvevője volt a hazai, s a somogyi szellemi életnek. A kaposvári Keleti Temetőben van a nyughelye; szülővárosa intézményt nevezett el róla, kaposvári otthonát emlékmúzeummá alakította a megyeszékhely önkormányzata.

Életrajz

(Örökségünk - Somogyország Kincse cím: 2010)
(Somogy Megyei Értéktárba felvétel:  2014.06.11.)