Berzence igen gazdag néprajzi múltjának tán legjelentősebb közösségi eseményéhez a házasságkötéshez kapcsolódnak a helyi lakodalmi szokások. A berzencei „ászlós” lakodalom és a lakodalomhoz kötődő szokásanyag a magyarországi kulturális örökség olyan szellemi javai közé tartozik, amely egyediségénél fogva megóvandó érték. Ebben a szokásban felfedezhetők olyan maradandó értékek, amelyek a berzencei emberek lokálpatriotizmusát, tudását, találékonyságát, hagyományait mutatják be, s amelyekre büszke lehet minden berzencei, Somogy vármegyei és magyarországi polgár.
„Az esküvőhöz, lakodalomhoz világszerte bizonyos ceremóniák, szokások fűződnek. Mégis annyi sok szép szokást, mint Berzenczén, kevés helyen találni. Az tény, hogy érdekes lakodalmakat találunk másfelé is, mégis az itteniekkel azonosakat, de csak hozzá egészen hasonlókat sem látunk sehol sem.” ….Olvasható Szállási Sándor: „Berzence nagyközség szociográfiája” című 1936-ban írt doktori értekezésében.
S hogy ez valóban így van, mi sem támasztja alá jobban, mint Imrő Judit írása a 2001-ben kiadott Somogy megye népművészete című kiadványban. Ő így fogalmaz: „Somogyban a leglátványosabb lakodalmat a Dráva mentén, illetve a megye dél-nyugati részén tartották. A szokás Berzencén maradt fenn a legtovább. Ez volt a zászlós vagy, ahogy a helyiek mondták „ászlós” lakodalom.”
A szokás lényege, hogy négy katonaviselt, jó táncos, talpraesett fiatalember zászlókat lobogtatva és táncolva kísérte, vezette a lakodalmas menetet. A zászlókhoz a leányok adták össze a kendőket és a pántlikákat.
A zászlótartók viseletükben is a régit követték, bőszárú szövött gatyát, fehér vászoninget, fekete keményszárú bőrcsizmával. Fekete zsinóros mellényük egyik oldalára kivarrt jegykendőt, másik oldalára piros kasmírkendőt tűztek. A zászlótartók menyecsketáncig nem ülhettek le, vacsorájukat is állva fogyaszthatták el.
A berzencei „ászlós” lakodalomi szokásokat az utókor szerencséjére, számos neves néprajzkutató gyűjtötte fel. Az „ászlós” lakodalomról Együd Árpád szakmai irányításával, Lengyelfi Miklós rendezésében 1976-ban televíziós film is készült.
A lakodalmast a Berzencei Hagyományőrző Népi Együttes állította színpadra a múlt század 80-as éveiben, mellyel arany minősítést szerzett. A szokáshoz ma is szívesen nyúlnak a néptánccsoportok, művészeti iskolák, koreográfusok.
(Somogy Vármegyei Értéktárba felvétel: 2026.05.28.)