Bene Ferenc olimpiai bajnok labdarúgó életútja / sport
Balatonújlak, 1944. december 17. – Budapest, 2006. február 27.
Balatonújlakon született egy négygyermekes család legkisebb fiaként. Édesapja ácsmester volt. Bene Ferenc kezdetben a Marcali és a Kaposvár csapataiban játszott, majd 17 éven át az Újpesti Dózsa játékosa volt. Később játszott a Volán, a finn Seinäjoki, a Soroksár és a Kecskeméti SC csapataiban. Felsőfokú képesítést a Testnevelési Főiskolán, szakedzői szakon szerzett. Egy fia született, aki szintén labdarúgó edző lett. Sokoldalú támadójátékos volt, aki a Dózsában középcsatárként szerepelt, a válogatottban azonban Albert Flórián mellett a jobb összekötő posztját töltötte be. Az erőteljes, izmos felépítésű, gyors kezdősebességű, hallatlanul gólveszélyes Bene nélkül az 1960-70-es években elképzelhetetlen volt a magyar válogatott csatársora. 1961-ben, tizenhét évesen került a Megyeri útra, ahol 1978-ig számos sikert ért el az Újpesti Dózsa színeiben. Számolatlanul termelte a gólokat, éppen ezért a lila-fehér szurkolók a Góleádor becenevet adták neki. A válogatottban 1962-ben a Népstadionban Jugoszlávia ellen mutatkozott be (0-1), 1979-ig 76 mérkőzésen lépett pályára és 36 gólt szerzett. Tagja volt az 1964-es tokiói olimpián aranyérmes magyar csapatnak. Rögtön az első mérkőzésen mind a hat gólt ő lőtte Marokkó ellen, a csehszlovákok elleni döntőben is ő juttatta vezetéshez a csapatot, s tizenkét találatával a torna gólkirálya lett. Ugyanebben az évben a válogatottal Eb-bronzérmet szerzett, 1972-ben negyedik lett. 1964-ben és 1969-ben ő lett itthon az év labdarúgója. 1966-ban az angliai világbajnokságon nyújtotta legemlékezetesebb teljesítményét és bekerült a világbajnokság „álom tizenegyébe”. A címvédő, több mint egy évtizeden át veretlen brazilok elleni, 3-1-re megnyert csoportmérkőzésen már a harmadik percben gólt szerzett. Pályafutása során két alkalommal is az Aranylabda szavazáson az első tízbe sorolták (1966. és 1971.). 1972-ben meghívták az Európa-válogatottba és összesen háromszor játszott a csatársorában. Pályafutásának befejezéseként 1978-tól a Volán SC-ben, majd a finn Seinäjoki, a Soroksári VOSE és a Kecskeméti SC csapataiban játszott, aktív pályafutását 39 éves korában fejezte be. 1984-től 1991-ig sportvezetőként és edzőként folytatta az Újpesti Dózsa ifjúsági csapatánál. Az UTE felnőtt csapatával 1992-ben Szuperkupát és Magyar Kupát nyert. 1994-ben irányította a Fóti TSZ SE, 1999-től a László Kórház női labdarúgócsapatának munkáját is. Dolgozott még a norvég Vagarkameratene csapatánál, a női válogatottnál, az olimpiai csapat edzőjeként és a válogatott segédedzőjeként, 2004-ben elvállalta a strandlabdarúgó-válogatott irányítását. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést, 1998-ban a Mező Ferenc-emlékgyűrűt vehette át, 1999-ben elhelyezte kézlenyomatát a Magyar Sportcsillagok Falán. 2001-ben MLSZ-emlékérmet kapott, 2004-ben nyugállományú rendőr alezredessé léptették elő, 2005-ben Újpest díszpolgárává avatták. Bene Ferenc 2006. február 27-én, életének hatvankettedik évében hunyt el. 2006 óta a nevét viseli a Kaposvári Rákóczi FC labdarúgó akadémiája, 2012 óta Újpesten egy általános iskola, míg 2013-ban Marcaliban utcát neveztek el róla. Mellszobrát 2017-ben avatták fel az újpesti Szusza Ferenc Stadionnál. Életében 1448 mérkőzésen lépett pályára, és 1412 gólt szerzett, mérkőzésenkénti gólátlaga 0,98 volt.
Somogy Vármegyei Értéktárba felvétel: 2024.05.13.