A Baranya és Somogy vármegyei népfőiskolák igazgatói tisztét 1947–1948-ban töltötte be. Kaposvárott 1948-ban lett vármegyei könyvtáros, majd rövidesen főlevéltárossá nevezték ki. 1950-től 1987 végéig a Somogy Megyei Levéltár igazgatója volt.
Közel félezer tudományos, illetve ismeretterjesztő írása, köztük nagyszámú önálló kötete jelent meg főleg somogyi történelmi témákkal. A Somogyi Almanach sorozatot a kezdetektől, 1957-től 1989-ig szerkesztette, a Somogy megye múltjából című levéltári évkönyvsorozatot 1970-ben alapította és 1990-ig szerkesztette.
A történettudomány kandidátusa fokozatot 1972-ben, a doktorit 1983-ban szerezte meg.
Munkásságát többek között a Szocialista Kultúráért éremmel (1954, 1962), a Munka Érdemrend ezüst (1968), majd arany fokozatával (1970), az Állami Díjjal (1985), a Köztársasági Elnöki Aranyéremmel (1999) és a Bethlen Gábor-díjjal (2001) ismerték el. Kaposvárnak 1978-ban, szülőfalujának 1996-ban lett díszpolgára.
A Magyar Levéltári Tanács, az Országos Honismereti Bizottság, a Magyar Történelmi Társulat Dél-dunántúli Csoportja, a Hazafias Népfront Kaposvári Népfrontbizottsága, a Somogy Megyei Tudósklub elnöke, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság alelnöke volt. A Magyar Történelmi Társulat igazgatóválasztmánya, az MTA Nemzetközi Várostörténeti Bizottság Magyar Nemzeti Bizottsága, a Levéltári Közlemények szerkesztőbizottsága, a Pécsi Akadémiai Bizottság, a HNF Országos Tanácsa és Elnöksége, a HNF Somogy Megyei Bizottsága is tagjai közt tudhatta. A Somogy folyóirat rovatvezetőjeként és a Somogy Megyei Honismereti Híradó főszerkesztőjeként is működött.
(Somogy Vármegyei Értéktárba felvétel: 2025.12.17.)