Ispánki József szobrász- és éremművész munkássága / kulturális örökség
Ispánki József szobrász, éremművész 1906. március 16-án született egy négygyermekes család elsőszülötteként Budapesten. 1914-ben Kaposvárra költözött a család, ahol a Donner városrészben vettek házrészt. A kisdiák a betűvetést a Petőfi utcai iskolában tanulta, a polgári fiúiskolának 1917–1920 között volt növendéke. Z. Soós István kaposvári festőművész tanácsára jelentkezett a budapesti Iparművészeti Iskolába. Díszítőszobrász szakon folytatta tanulmányait 1923 és 1927 között, ahol Simay Imre, Mátrai Lajos voltak mesterei. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán (1933–1935) Szentgyörgyi István tanítványa, ¬majd tanársegédje lett. 1928-ban a Szinyei Társaság ifjúsági szobrászati díjában részesült a Nemzeti Szalon kiállításán. A Collegium Hungaricum ösztöndíjpályázatát háromszor nyerte el, ami lehetővé tette, hogy 1931 és 1933 között Rómában gazdagítsa tudását. Az ott elsajátított klasszikus művészeti irány tanulmányozása szerepet játszott művészeti stílusának kialakításában. 1930-tól kezdve 1985-ig rendszeresen részt vett csoportos tárlatokon. 1934-ben megkapta Budapest város szobrászati díját.
Éremművészetének kiemelkedő korszakai az 1935–1940 közötti és a 80-as évek. 1945 előtt egyesületek megbízására, egyéni kérésre készítette az érmek nagy részét. Szeretettel ajándékozott érmeket családtagjainak, barátainak, közülük sok kaposvári vonatkozású. Érmei számos nemzetközi és hazai bemutatón szerepeltek (Velencei Biennálé, 1932, 1936, 1938; Bécsi magyar éremkiállítás, 1935, 1937; stockholmi és helsinki éremkiállítás, 1936; Milánó, 1940). A párizsi világkiállításon 1937-ben arany- és ezüstérmmel tüntették ki.
I. István király és Gizella királyné 1938-ban Veszprémben felállított szobra a megbízások sorát hozta számára. 1939 októberében ünnepség keretében adták át Kaposváron az egykori polgármester, Németh István ércszobrát. Az elismerések ellenére életének nehéz időszaka volt a világháború, amikor kevés munkát kapott. 1947-től a budapesti Százados úti művésztelepen lakott haláláig. Bár művei külföldi és hazai kiállításokon gyakran szerepeltek, soha nem rendezett önálló gyűjteményes kiállítást. 1992-ben Budapesten halt meg. 2012-ben, születésének 106. évfordulóján emléktábla került az egykori Sétatér utcai ház falára (ma Bartók Béla utca 3.), ahonnan alkotói pályája elindult.
Köztéri szobrászként, éremművészként, portrészobrászként egyaránt jelentős életművet hagyott hátra. A fővárosban és az ország számos más városában szerepelnek neves történelmi személyekről készült szobrai köztereken, intézményekben, valamint dekoratív domborművei középületeken. Kaposvár is sok köztéri szobrot köszönhet neki, szeretett városának maradandó értékeket adott. Érmei az európai és a hazai gyűjtemények becses darabjai, amelyeket a hazai tárlatok mellett Európa majdnem minden országában kiállítottak. Munkáira a hagyománytisztelet mellett az egyéni felfogás is jellemző, a kicsiny bronzlapokon sok gondolatot, érzelmet fejezett ki. Életműve elismeréseként 1987-ben Érdemes Művész címet kapott. Művei közgyűjteményekben: a Magyar Nemzeti Galériában, a kaposvári Rippl-Rónai, a pécsi Janus Pannonius és a stockholmi nemzeti múzeumban láthatók, Széchényi Ferenc-szobra a budapesti Múzeumkertben van.
Kaposvári alkotásai: Németh István portrészobra – 1939, szovjet hősi emlékmű domborműve – 1945, Petőfi-emlékszobor – 1954, Latinca Sándor-mellszobor – 1955, Csiky Gergely mellszobra – 1959, Fodor József portrészobra – 1972, munkásmozgalmi mártírok emléktáblája – 1977, Sellő-szellő, álló nőalak – 1978.
Somogy Vármegyei Értéktárba felvétel: 2024.12.27.