Jankovics Imre (1885-1971) népművész, dudakészítő / kulturális örökség
Jankovics Imre 140 évvel ezelőtt, 1885. november 5-én Berzencén született katolikus, kisparaszti családban, szülei Jankovics István és Dergesz Juliánna volt. Kisgyerekkorában tanult meg hangszereken játszani, majd hangszereket készíteni, ezek közül is 
kiemelkedő a „hosszifurugla” (hosszúfurulya) és a duda. Dolgozott mezőőrként, kanászként, erdőkerülőként, éjjeliőrként, de volt hercegi kocsis is. 1906-ban megnősült, Varga Juiannával kötött házasságából hat gyermek született, de csak két fiú és egy lány érte meg a felnőttkort – közülük egyik fia katonakorában elhunyt. Feleségével közösen több helyre hívták őket zenélni, nagyon népszerűek voltak. 1948-ban megkapta a cigány szerepét a Liliomfi c. filmben, de a rádióban is játszották dudajátékát. 1956-ban Csurgóra költözött családjával a lányához és itt élt 1971. december 15-én bekövetkezett haláláig. A csurgói József Attila utcai, központi temetőben helyezték végső nyugalomra.
A duda eredete egyes feltételezések szerint egészen az ókorig nyúlik vissza, hiszen kezdetleges változatai már akkor kedvelt hangszernek minősültek. Napjainkban duda elnevezése a dudaszerű hangszereket foglalja magába, melyek Európában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában terjedtek el. A Kárpát-medencében használt dudatípusok az avar korig vezethetők vissza, amelyeknek felépítése, hangkészlete, dallamtípusa és játéktechnikája hasonló. Volt hadihangszer a XIV. századig, de a XIX. századra már elsősorban a szórakoztatást szolgálta, ennek legfőbb művelői a pásztorok (juhászok, kanászok) voltak. Lakodalmakon, farsangi mulatságokon, egyéb alkalmakon és a fonóban zenéltek, ekkoriban alakultak ki az úgynevezett dudanóták is, amelyek egyszerű ritmusú népdalok voltak. A Dunántúlon, elsősorban Somogyban nagy jelentőséggel bírt a parasztság körében a duda, a XIX. század elején például csak Berzencén 11 dudást ismertek. Ezek közül az egyik volt Jankovics Imre mestere, Samu bácsi (teljes nevét nem tudjuk), majd maga Jankovics Imre, aki a dudások egyik utolsó képviselője lett az 1960-as évek végére a Drávamentén. Az 1970-es évektől a táncházmozgalom fedezte fel magának a dudát, s lassan a magyar népzeneoktatás része lett.
(Somogy Vármegyei Értéktárba felvétel: 2025.10.29.)