Kálmán István fafaragó, a népművészet mesterének munkássága / kulturális örökség
Kálmán István (Petőhenye, 1895. augusztus 22. – Balatonfenyves, 1979. december 5.) anyai és apai ágon is faragó pásztorcsaládból származott. Megjárta az első világháborút, harcolt a keleti, majd a nyugati fronton is. Már a háború előtt felfigyelt munkáira a keszthelyi múzeum igazgatója, aki több alkotását is megvásárolta közgyűjteménye részére. A Zala vármegyei Petőhenyéről a 30-as években került Somogy Vármegyébe az Esterházyak kopárpusztai birtokára juhásznak. A nagyközönség az 1934-es kaposvári „Virágos hét” rendezvénysorozatán ismerhette meg arany éremmel díjazott alkotásait, melyek egy rész a kaposvári múzeum tulajdonában maradt mind a mai napig. 1945-ben költözött Balatonfenyvesre, mert a nagybirtokok felosztása után juhászkodni nem tudott, üzemben helyezkedett el, közben szüntelenül faragott tovább. Alapító tagja lett a budapesti Népművészeti Háziipari Szövetkezetnek, ettől kezdve a faragásból élt. Minden faragási technikát alkalmazott (karcolás, domborúfaragás, lapos faragás, spanyolozás). Mind közül a domborúfaragást kedvelte a leginkább, mert ez a technika a legalkalmasabb arra, hogy a fény és az árnyék hatására a mélyített és kiemelkedő részek jól elkülönüljenek egymástól. Még a mások által inkább karcolással díszített, szürke marha szarvából készített tülköket is inkább domború faragással készítette. Kálmán István motívumai jellegzetesek és egyéniek. Hajdani környezetének emlékei veszik körül munkáit: a parasztkertek és a mezők virágai, az erdő fái és állatai. Legszívesebben szentgyörgyvirágot, vadrózsát, tulipánt, margarétát faragott. Az erdei fák közül különösen a tölgyet szerette. Ha állatot mintázott, akkor a szarvas, a nyúl, az őz, a róka, a fácán, és a mókus jelent meg a kése alatt. Az emberi alakok közül a botjára támaszkodó pásztort, a fokosát tartó betyárt, a szarvasra célzó vadászt szokta megjeleníteni. A mintázandó felület minden apró részletét kitöltötte. A fatányér peremén levél- és a mintázandó felület minden apró részletét kitöltötte. A fatányér peremén levél- és virágdíszes minta fut körbe. A doboz tetejére erdei vadászjelenetet varázsolt. A díszkürtök oldalára, a vitézkötések hálójába a népélet egész jelenetsorát mintázta. Ha megforgatjuk kezünkben egy-egy kürtjét, a vadászéletnek, a pásztoréletnek, a vadművelésnek szinte apró filmjei elevenednek meg szemünk előtt. Rajzait vázlatfüzetbe gyűjtötte. Mielőtt dolgozni kezdett, ceruzával „fölrakta”, előrajzolta a motívumokat az anyagra. Az apróbb tárgyak mellett vadászkürtöket, kanászkürtöket (tülök), baltanyeleket és bútorokat is díszített. Jelentős alkotása a kőröshegyi templom stációja. A 2. világháború idején felkérésre készített titokdobozát Mussolininek ajándékozták.
Somogy Vármegyei Értéktárba felvétel: 2024.12.11.