Muzsinszki Nagy Endre munkássága és alkotásai / kulturális örökség

Muzsinszki Nagy Endre munkássága és alkotásai

Muzsinszki Nagy Endre Felsőzsolcán született 1886. február 25-én. Az Iparművészeti Iskola díszítőfestészeti szakán 1902-1907-ig tanult. Majd Nagybányán, a művészeti szabadiskolán Thorma János tanítványa volt, később Olaszországban töltött hosszabb tanulmányi időt, ahol művészete új élményekkel gazdagodott. Eleinte templomfestészettel foglalkozott, majd 1913-ban állított ki először a Műcsarnokban. 1929-ben pályázat útján nyert megbízást a jeruzsálemi Dormitio Bazilika altemplomában egy kilenc négyzetméteres mozaik elkészítésére. Olyan sikert aratott, hogy ugyancsak Jeruzsálemben, a Népek Templomában is készült egy apszisa Jézus imádkozik a Getszemáni kertben címmel (1932).
1939-ben költözött Siófokra, választott pátriájába. 1955-ben megalapította a Siófoki Képzőművészeti Szabadiskolát, melyet 1962-ig vezetett. Siófokon kezdte el és fejezte be élete főművét Én vagyok a világ világossága címmel. A 243 darabból álló sorozat az Angyali üdvözlettől kíséri végig Jézus életét, ezen alkotások a veszprémi Gizella Királyné Múzeum tulajdonába kerültek. Miközben 81 grafikát, 81 színvázlatot és 81 nagyméretű olajképekből álló monumentális sorozatát készítette, úgy nevezett „Balaton-képek" festésével tartotta fenn magát.
A világ számos múzeuma, magángyűjteménye őrzi munkáit. Siófokon a belvárosi katolikus templom bejárati ajtaja felett, valamint a kiliti templom kórus feljáratánál (Szent Cecília), a balatonszéplaki templomban (Szent Rita) láthatók festményei.
1975. január 9-én Nagyberényben hunyt el.


(Somogy Megyei Értéktárba felvétel: 2021. 07.14.)