Reményi Samu neve - a Csurgói Önkéntes Tűzoltóegylet és a Somogy Vármegyei Tűzoltószövetség alapítójaként - egybeforrt a somogyi tűzvédelemmel és az önkéntes tűzoltók munkájával. Egész életében azon dolgozott, hogy ezek fontosságára felhívja a figyelmet.
Ritter Sámuel néven született 1851-ben Csurgón; nevét 1881-ben változtatta meg. A polgári életben üveg- és porcelán kiskereskedőként, épület-üvegesként dolgozott. A csurgói izraelita hitközség elnöke, majd díszelnöke, valamint takarékpénztári igazgató volt.1874 elején merült fel benne a tűzoltóegylet alapításának gondolata; a barátaival egy táncmulatsággal szerették volna meghosszabbítani a farsangi időszakot. Az alapítandó egyesület javára szervezett jótékonysági bált követően 1874 márciusában megalakult - Somogy vármegye első tűzoltóegyleteként - a Csurgói Önkéntes Tűzoltóegylet, amelynek onnantól kezdve lelkes és megbízható tagja lett.1879-ben választották meg főparancsnoknak, s kisebb megszakításokkal 45 évig töltötte be ezt a posztot. 1883-ban lemondott, de két évvel később újraválasztották. 1906-ban ismét lemondott, érdemei elismeréséül örökös tiszteletbeli főparancsnoknak választották meg. Az első világháború idején visszahívták. 1919-ben mondott le - ekkor már véglegesen. Bár továbbra is az elnökség tagja maradt, a gyakorlati munkától távol maradt.Parancsnoksága alatt folyamatos fejlesztéseket - továbbképzések és őrszolgálat bevezetése, felszerelés pótlása és modernizálása, víztározók kialakítása, adminisztrációkorszerűsítése, a Petőfi téren álló őrtanya karbantartása és bővítése, új tagok toborzása, adományok gyűjtése - szorgalmazott, amelyekkel elősegítette a hatékonyabb szakmai munkát. Jelen volt minden tűzesetnél, például az 188-as berzencei tűzvésznél emberei élén dolgozott. Emellett szakmai programokat és jótékonysági bálokat szervezett, a rászoruló tagoknak segélyt utaltatott, de olyan is előfordult, hogy saját pénzéből fedezte az egylet számláit.Beléptette az egyletet a Magyar Országos Tűzoltó Szövetségbe, aminek munkájában ő maga is tevékeny szerepet vállalt. Segítséget nyújtott a környékbeli önkéntes tűzoltóságok megszervezésében, például a Nagyatái Tűzoltóegylet 1889-es megalakulásakor még a tagok begyakoroltatását is vállalta. A tűzoltóknak kiképzéseket és továbbképzéseket szervezett, s igyekezett a vármegyei és horvát kollégákkal is jó kapcsolatot ápolni. 1899-ben felkérték a Somogy Vármegyei Tűzoltószövetség megszervezésére, amelynek elnökévé választották, ezt a posztját haláláig megtartotta. 1934-ben hunyt el, feleségével együtt a csurgói izraelita temetőben nyugszik.Példamutató elhivatottsága ma is tiszteletreméltó, így 1999-től a Somogy Megyei Tűzoltószövetség a Reményi Samu díjat adományozza a tűzvédelem terén kiemelkedő munkát végző tűzoltóknak. A Csurgói Önkéntes Tűzoltóegylet utódszervezete 2006-ban alakult meg és szintén az alapító nevét vette fel. A Reményi Samu Tűzoltó Egyesület elsődlegesen a csurgói Önkormányzati Tűzoltóság munkáját támogatja. Feladati között a tűzmegelőzés, tűzoltás, műszaki mentés szerepel, de igyekszik jó kapcsolatot ápolni a határon túli, horvát kollégákkal is. Nagy hangsúlyt fektet a hagyományőrzésre. Reményi Samu emlékének ápolására, a Csurgói Önkéntes Tűzoltóegylet történetének továbbadására - ezeknek jó példája a 150 éves jubileumi ünnepség szervezése és lebonyolítása.
(Somogy Vármegyei Értéktárba felvétel: 2025.06.19.)