A Svert Kupa a Balaton és hazánk legrégebbi, ma is aktív vitorlás versenye, mely a balatoni hagyományos, azaz tradicionális jolle vitorláshajózás hagyományait őrzi és népszerűsíti a XXI. századi elvárások figyelembevételével. 1929-ben többek közt a Bethlen kormány kormányfőtanácsosa Dr. Purébl Győző és a kúria bíró Dr. Bakonyi Kálmán által alapított Balatonzamárdi Fürdőegyesület által életre hívott, megszervezett – de a gazdasági válság, majd a világháború okán szüneteltetett – vitorlásversenynek a Svert Kupának eredeti tradícióit és hagyományát követve 2015-ben a versenyt sikeresen újjáélesztette a Svert Kupa Vitorlásegyesület. A verseny népszerűsége azóta is töretlen határainkon belül és túl. Dinamikus növekedésének köszönhetően az ország közel 600 vitorlásversenye közül évek óta az első 10 legtöbb nevezőt vonzó versenyek közt van, leginkább dobogós helyen e tekintetben. Úgy is, hogy a versenyen csakis jolle, azaz a Balatonon és a hazai tavainkon évszázadok óta tradícionálisnak számító svertes hajók indulhatnak. A hazai és a nemzetközi vitorlás élet méltán hívja a Svert Kupát a jolle hajók Kékszalagjának. A verseny az amatőr és EB VB bajnok hajósokat is egyaránt vonzza.
A Svert Kupa nevet a szervezők választották, utalva a magyar vitorlázás történelmében hagyományos balatoni hajók jellegére, a svertes jollékra. Ezt követően, mikor a megrendezést támogató Zamárdi Város Önkormányzata elé került a kérelem, akkor derült ki, hogy több, mint nyolc évtizeddel korábban már volt itt egy ilyen regatta. Ennél sokkal többet nem is lehetett tudni jó ideig, de a verseny után jelentkezett a szervezőknél Margó György, akinek az édesapja nyerte az első Svert Kupát. Megőrizte a kis réztáblát és néhány fotót is. Az is kiderült, hogy a korabeli versenyen mintegy tucatnyi hajó indult, főként 22-es versenyjollék. Így 2016-tól már tudatos hagyományápolási céllal jön létre a Svert Kupa minden év augusztusának második szombatján.
(Somogy Megyei Értéktárba felvétel: 2021. július 14.)